Navigci
Fõoldal
Kategóriák
2014 Összes
2013 Összes
2012 Összes
2011 Összes
2010 Összes
Linkcsere Új blog ajánlásaLinkcsere
RSS
Disznótor a "Régi jó világ!" -ban
sponsored links
Mesemondó versenyre készülve jutottam hozzá a helyi múzeum egy még feldolgozatlan kéziratához. Szarka Ferenc írta, 1959-ben. A címe: Régi jó világ.
Igazi néprajzi csemege!
A sertés tartásról ezt írja:
"Sertést az 1800-as évek elején nem hizlaltak, hanem õsszel egy vagy két pásztor felügyelete alatt kondába verték a levágásra szánt sertéseket és elhajtották az aradi erdõbe makkolni, ahol a sertések feljavultak. A módosabb gazda a makkon hízott sertéssel megetetett egy pár zsák árpa darát, hogy puhább és ízletesebb legyen a szalonnája és húsa. A szegényebb ember pedig levágta úgy, amilyen volt."
A disznótorról pedig így számol be:
"A disznótor családi ünnep számba ment falun. Ilyenkor összejött az egész rokonság és forraltbor mellett perzselték, bontották a sertést. Bontás után jött a sertés igazi felmunkálása. Az asszonyok a vastagbelet nagy teknõkben árpával, esetleg kukoricával 12 lébõl dörzsölték, hogy megtisztuljon és vékony legyen. A férfiak öregjei sózták a húst és szalonnát, s közben ugyancsak a már letûnt régi jó idõkrõl, vagy egyes emberséges uradalmi ispánokról beszélgettek. A gyerekek, hogy az amúgy is szûk szobában jobban férjenek bevonultak a sutba, ahol mesével szórakoztatták egymást. A fiatal emberek tõkén két bárddal vágták a kolbásznak való húst, mert csak jóval késõbb jöttek reá az emberek, hogy a húst az asztalon két késsel is meg lehet vágni. A húsvágógép már nem a régi jó világ találmánya. A tõkén összeaprított - s néha a földrõl felvett - húst és hurkaanyagot ökörszarvvégen az asszonynép disznótor után néha napokig csömöszölte ujjával a hurba, hogy abból hurka és kolbász legyen.
A préselõs hurka és kolbásztöltõ, amelyet az emberek a mellükhoz, vagy a székkarjának támasztva húztak, - mint gyerek a bodzafa puskát - ez is csak késõbb jött divatba, de nem hódította meg egy csapásra, mert a hurkaanyagot, hogy a zsírt ki ne préseljék belõle még továbbra is, - a rendes húsvágógép használatba jöveteléig - ökörszarvvégen töltötték az asszonyok a hurba.
Disznótor befejezte után a házigazda a húsvágó tõkét, hogy a reá ragadt kevés zsiradék se menjen kárba, birkabõr bekecsével, - hogy az is had puhuljon - ledörzsölte; amely nem volt valami épületes dolog, mert ha az akkori divat szerint az ilyen bekecs tulajdonosa a kemencének dõlt melegedni, a megolvadt zsírtól a bekecs úgy a kemencéhez ragadt, hogy nem csak a meszet, de gyakran a tapaszt is leszedte."
Igazi néprajzi csemege!
A sertés tartásról ezt írja:
"Sertést az 1800-as évek elején nem hizlaltak, hanem õsszel egy vagy két pásztor felügyelete alatt kondába verték a levágásra szánt sertéseket és elhajtották az aradi erdõbe makkolni, ahol a sertések feljavultak. A módosabb gazda a makkon hízott sertéssel megetetett egy pár zsák árpa darát, hogy puhább és ízletesebb legyen a szalonnája és húsa. A szegényebb ember pedig levágta úgy, amilyen volt."
A disznótorról pedig így számol be:
"A disznótor családi ünnep számba ment falun. Ilyenkor összejött az egész rokonság és forraltbor mellett perzselték, bontották a sertést. Bontás után jött a sertés igazi felmunkálása. Az asszonyok a vastagbelet nagy teknõkben árpával, esetleg kukoricával 12 lébõl dörzsölték, hogy megtisztuljon és vékony legyen. A férfiak öregjei sózták a húst és szalonnát, s közben ugyancsak a már letûnt régi jó idõkrõl, vagy egyes emberséges uradalmi ispánokról beszélgettek. A gyerekek, hogy az amúgy is szûk szobában jobban férjenek bevonultak a sutba, ahol mesével szórakoztatták egymást. A fiatal emberek tõkén két bárddal vágták a kolbásznak való húst, mert csak jóval késõbb jöttek reá az emberek, hogy a húst az asztalon két késsel is meg lehet vágni. A húsvágógép már nem a régi jó világ találmánya. A tõkén összeaprított - s néha a földrõl felvett - húst és hurkaanyagot ökörszarvvégen az asszonynép disznótor után néha napokig csömöszölte ujjával a hurba, hogy abból hurka és kolbász legyen.
A préselõs hurka és kolbásztöltõ, amelyet az emberek a mellükhoz, vagy a székkarjának támasztva húztak, - mint gyerek a bodzafa puskát - ez is csak késõbb jött divatba, de nem hódította meg egy csapásra, mert a hurkaanyagot, hogy a zsírt ki ne préseljék belõle még továbbra is, - a rendes húsvágógép használatba jöveteléig - ökörszarvvégen töltötték az asszonyok a hurba.
Disznótor befejezte után a házigazda a húsvágó tõkét, hogy a reá ragadt kevés zsiradék se menjen kárba, birkabõr bekecsével, - hogy az is had puhuljon - ledörzsölte; amely nem volt valami épületes dolog, mert ha az akkori divat szerint az ilyen bekecs tulajdonosa a kemencének dõlt melegedni, a megolvadt zsírtól a bekecs úgy a kemencéhez ragadt, hogy nem csak a meszet, de gyakran a tapaszt is leszedte."
